"Aki szelet vet, vihart arat. Vagy tájfunt. Ízlés szerint."

Lycoris Aileen Amarylla Carolina de la Vega

Lyco, Cori, Ryl, Carol

17

Spanyolország, Madrid, 1995. október 30.


Mora

Lélek

Ebből van egy pár. Előszöris, visszahozta a nővérét, még a madridi akadémián, utána pedig a párizsi kirándulásuk alkalmával Sebastien-t hozta vissza.

Egy tetoválás van a vádliján, ami titokban készült, s Dora is csak a kötelék miatt tud róla. (Katt)

Nincs



Anya: Isabella Lysandra Yvonne Leonetta (Ivaskov) de la Vega (40 év)
Apa: Christopher Edward Héctor Damon de la Vega (42 év)
Bátyjám: Nathaniel William Christopher Daniel de la Vega (21 év)
Nővérem: Pandora Evangelina Katherine Walessandra de la Vega (18 év)
Húgaim:Rosetta Cordelia Solane Marina de la Vega (8 év)
Cassandra Teresa Melissa Leonetta de la Vega (8 év)
Nagybátyám: Nathaniel Ivaskov (45év)
Nagynéném: Daniella (Tarus) Ivaskov (40-45év), Tatjana Marina Ivaskov (43-48 év) és Katerina Ivaskov (30 év)
Unokatestvérem: Adrian Ivaskov (21 év) és Suzannah de la Vega (17 év)


Lyco alapvetően, hangsúlyozom alapvetően aranyos és kedves, de ezt te is tudod. Hogy szerinted egy hibbant tyúk aki pörög mint a búgócsiga? Nos ebben is van valami, ahogy mondtad Lyco néha tényleg túl pörögi magát, ilyenkor szokott általában - azaz mindig, bajba kerülni. Neki ezek után még, majd azt is elhiheted, hogy zöld az ég. Hogy szerinted rózsaszín? Szerintem vedd le a szemedről a rózsaszín szemüveget, s úgy figyeld meg Lyco hangulatváltozásait. Hogy tapasztaltad? Szerintem ez egy nagyon jó vicc. Lyco a szélsőségek embere, s az ő képe van az értelmező szótárban az időjárásnál. Enyhe kifejezés, hogy hangulat ember. Igen, látom szaporán bólogatsz, helyes! Lyco-ban így is néha túl sok a sötétség, s ez ellen néha kénytelen valamit tenni. Igen, látom már kezded kapisgálni, hogy néha rájön az öt perc és bekattan. Igen, ilyenkor a legtöbb és a legjobb amit tehetsz, hogy elkerülöd, s nem szólsz hozzá. Inkább megpróbálsz felszívódni, vagy az új tapéta te leszel az előcsarnokban. Hogy miért? Nos ha tényleg ez bekövetkezik, akkor rosszkor voltál rossz időben. Ne aggódj majd a temetésen szép búcsúbeszédet mond. Ígérem. Tessék?! Hangosabban, ha kérhetlek... Azt mondod, hogy ennyi bőven elég Lyco-ból? Na igen, akit sokat emlegetnek az előbb-utóbb meg is jelenik. De te akard, hogy meséljek róla... szóval nem tudom mi a bajod. Áh... hogy az a bajod, hogy Lyco levegőnek néz... Hát barátom nem tudok mit csinálni, lehet, hogy néha szertelen, kíváncsi és nagyon lökött, ugyanakkor, egy érett nő is, akinek az esze a helyén van, a hangulatváltozásai ellenére is. Nem tervezget előre, a rögtönzés híve, aztán majd lesz valami. Ahogy veled is barátom. Na mindenesetre sok sikert.

Már megint te?! Nem unod még, hogy olyan szekér után futsz, ami nem vesz fel? Hát szemmel láthatólag nem, na most mit akarsz? Hogy meséljek még neked Lyco-ról? Nem volt elég látom... nem lett belőle eleged, hogy a minap felkent a falra a híres-neves öt percén belül... Nem, ahogy látom te még jobban bele estél. Olyan vagy, mint egy vak ló a gödörben... Na nem bánom, mesélek róla... mit akarsz tudni... Áh... igen, a haja. Valóban egyedül álló természetes vörös haja, amiben egy nagyon enyhe hullámot tudsz felfedezni, ha jobban megfigyeled, amik a lélek használat következtében kiegyenesednek, s kékes fehér árnyalatot vesz fel. Csillogó szemei... Kérlek, legalább, ha már beszélek, akkor ne olvadj bele a cipődbe. Oké, megbocsátok... Nos a szemei... ahogy már említettem, vörös hajához szép, égszín szemek tartoznak, melyek pajkosan csillognak. Meg néha őrülten és kegyetlenül, de te ezt már tapasztaltad. Bájos arcát gondolom szívesen csókolgatnád, de kérlek a perverz fantáziáddal ne traktálj engem. Ha jól sejtem akkor mondanom sem kell, hogy Lyco tipikus mora. Hogy miét értek ez alatt? Csezd meg! Nyisd ki a szemed és nézd meg jól! Hamvas, puha, bársonyos bőr; sehol egy deka felesleg; izmos vádlik; páratlan alak; és középmagas. Ha adhatok egy jó tanácsot tedd vissza a szemeidet, mert ellenkező esetben a végén még valaki rá fog taposni... ruhái általában kényelmesek, bár inkább nála ez is hangulatfüggő, mint minden más.

1995. október 30-án születtem egy neves madridi magán klinikán. Mondhatni, hogy a szüleim nagyon vártak, mert reménykedtek benne, hogy lesz még egy fiúk. Nos, én meglepetésként értem őket, ugyan is kislány lettem, s mindenki legnagyobb megdöbbenésére anyám kiköpött mása. Családom harmadik gyermekként mondhatni egy kissé elnyomva éreztem magam, elvégre mindenkinek meg volt már a maga beosztása. Bátyám, aki a család szeme fénye, és apuci büszkesége nevet viselte magán soha nem álltam közel hozzá. Testvérem volt és ennyi. Nem hiszem, hogy beszéltünk volna valaha is valami bizalmas témáról. Bátyám és köztem 4 év van, de ez a pár év úgy látszik elég erősen elválasztott minket egymástól. Nem mellesleg ő a Nathaniel William Christopher Daniel de la Vega nevet viseli. Három évvel utána megszületett nővérem Pandora Evangelina Katherina Walessandra de la Vega. Érdekessége a dolognak, hogy egy év különbséggel, de ugyanabban a hónapban ugyan azon a napon születtünk. Ahogy előttem testvéreim én is 4 nevet kaptam, bár mai napig meg nem mondom, hogy vajon, honnan és ki után kaptam a neveimet.
Míg nővérem és a bátyám apánkra ütöttek, addig én anyánk kiköpött mása lettem, bár nagyon korán megmutatkozott, hogy jellemileg nem is lehetnénk eltérőbbek. Hamar megtanultam, hogy mit jelent, de la Vega morának lenni, s mik az ezzel járó kötelezettségek, arról pedig nem beszélve, hogy mindig szembe kellett néznem azzal, hogy anyámra ütök.
Az etikett órákat nővéremmel együtt kezdtem el, s míg ő zongorázásban jeleskedett, én addig mérhetetlenül büszke voltam a hegedűtudásomra. Amint meg tanultam járni, elkezdődtek a véget nem érő bálokra járás, s a különböző társadalmi eseményeken való részt vevés. Az ilyen összejöveteleken mind én, s mind a nővérem is kifogástalanul viselkedtünk, s csak a négy fal között mutatkozott meg a valódi énünk. Anyám mindig is úgy nézett rám, mint a miniatűr önmagára így ehhez mérten el is várta, hogy én is úgy viselkedjek. Sajnos eme tény erőltetése egyre inkább azt vonta maga után, hogy jóformán mindennek az ellenkezőjét csináltam, amit anyám akart. Ez eleinte kimerült pusztán szófogadatlanságból, aztán már egyre nagyobb rendbontások követték. Anyám lassan, de biztosan átalakult egy fúriává. 5 évesen például az etetőket eresztettem ki a nagyvilágba, címszón, olyan rossz nekik bezárva lenni. Apám nevetve megdorgált, testvéreim somolyogtak, anyám ordítását pedig kész csoda, hogy a szomszéd városban nem hallották. Úgyszólván alakítottam. Ezt követték apróbb csínyek, aminek mindig az lett a vége, hogy anyánk ordított, mint a sakál. Lassan többet voltam büntetésben, mint szabadon. Ebben az időben kovácsolt talán minket össze a sors Angel-lel egy elválaszthatatlan csapattá. Ő ott fedezett ahol tudott, én szintén. 8 évesen azonban megszöktem otthonról. Elegem lett a folytonos elvárásokból, így szépen kisomfordáltam az ajtón és elindultam a nagyvilágba. Máig nem tudom mit élhetett át anyám, de nem is érdekel. Ahogy sétáltam a városban valahogy lekeveredtem a csatornarendszerbe, ahol életembe először összehozott a sors egy srtigával. Nagy szemmel pillantottam a vörös szemekbe, melyek most tömény meglepődéssel volt átitatva. Annyit akkor már azért tudtam, hogy egy strigával állok szembe, ennek ellenére nem kezdtem el félni.
- Ön ugye striga? – érdeklődtem tőle udvariasan. Ő egy bólintással válaszolt.
- Jó, én egy mora vagyok – nem ártott tisztázni a dolgokat. Ő még egyet bólintott.
- Lécci vigyél haza magaddal. Nem akarok otthon maradni. Anyát nem szeretem – kértem, majd 8 éves gyermek létemre egy 3 évesnek is betűnő naivitással a nyakába vetettem magam és ott csimpaszkodtam, pár percet – na jó, ez volt kábé fél óra mire a striga rájött, hogy zsibbad a nyaka. Így lefejtette a kezeimet a nyakáról, majd kézen fogva elvitt az úgynevezett lakására. Talán ha egy napot töltöttem a striga társaságában. Ez a nap pedig hordozott magában néhány érdekes szituációt, mint például: „Mr. Striga, uram… megengedi, hogy Striga bácsinak hívjam?” vagy „ Striga bácsi unatkozok. Játszol velem? Lécciiiiiii… Babázni akarok!” vagy „Striga bácsi éhes vagyok, kapok valami finomat?” és ezek társai. Nem irigylem szegény strigát, szerintem akkor elhatározta, hogy gyerekkel többet nem kezd, legyen az mora vagy nem mora. Nos, mondjuk én is meguntam, hogy nem játszik velem, így egy nap után szépen elbúcsúztam tőle és haza mentem. Ahol aztán anyám átváltozott egy házi sárkánnyá és leordította a buksimat a helyéről. Annyit sikerült kiszűrnöm az ordításából, hogy az után érdeklődik, hogy hol jártam.
- Egy nagyon kedves striga bácsi vigyázott rám – mosolyogtam rá a szüleimre, mire anyám most életében, először, de elájult. Azt hiszem, ezt sikerként könyvelhetem el. Ezután nővérem odajött mellém, majd megölelt és megszólalt: - Attól tartok ezúttal kiütéssel győztél.
Ez után döntött úgy apám, hogy itt az ideje, hogy egy testőr vigyázzon rám. Mivel, az úgymond közös testőrök már nem bírtak velem és Angel-lel, így kaptam én egy sajátot. Igaz, hogy még ő is fiatal volt, de legalább ha baj volt, ő sok mindent bevállalt, így egy idő után, fokozatosan megszelídültem.
A testőröm nem volt más, mint egy dampyr gyermek a de la Negra családfő egyik görbe éjszakájának eredménye. Mivel az anyja nem éppen tisztességes hölgyemény volt, így a gyermeket Mr. Negra magához vette és testőrnek nevelte. Azonban mire híres családba került, így ő is hosszú nevet kapott, amiből én máig csak a Sebastien-t használom. egyébként a teljes neve: Sebastien Daniel Richard Oliver de la Negra. Szép hosszú név, és nem fogom használni, elég nekem a Sebastien. Ettől kezdve a kezdeti kis duónk felfejlődött trióvá, mert Seb mindig mellettem volt, s engem nem is zavart annyira a jelenléte.
E kaland után leginkább Seb kedvéért igyekeztem kifinomult úri hölgy lenni, s míg Angel átvette a lázadó szerepét. Nem volt gond belőle sose, mert egy-egy kiszökése alkalmával Seb és én is váltig állítottuk, hogy Angel mindig velünk volt. Ha kellett nővéremmel egymásért még a csillagokat is lehazudtuk az égről, s az esetek 99%-ban sikerrel is jártunk. S történt egyszer, hogy… Nagyok voltunk, beléptünk a kamaszkorba 16 évesen, ő 17 évesen, már kénytelenek voltunk suliba járni, természetesen úgy hogy a nap felét mindig ellógtuk… de la Vega utódok ezt nyugodtan megtehették… Ugye milyen jó? Azonban volt egy nap, ami végérvényesen megváltoztatta a világnézetemet, s rá kellett jönnöm, hogy a világ nem csupa móka és kacagás, meg anyám ordítozásából áll. egy nagyobb striga csapat támadta meg az iskolát egy viszonylag meleg tavaszi napon. Pont az erdőnél tartózkodtam kivételesen egyedül, éppen a gondolataimat próbáltam rendezni, hogy miért nem szakosodtam, mikor egy striga ugrott elő a fák közül, feltett szándékkal, hogy engem megöljön. Sikeresen álltam a sarat, mert noha szüleim és a mora társadalom elítéli, hogy egy mora is harcoljon én a lázadásom hevében fegyvert is ragadtam, s Seb-bel néha titokban edzettünk. ennek köszönhetően volt nálam két tőr és egy 9mm-es kifejezetten női stukker. A párharc lekötötte a figyelmemet így nem vettem észre, hogy egy másik striga hátulról támadt rám, s a nővérem fogta fel a csapást. Seb végzett a srtigával, mert amint felfogtam a dolgok súlyát azonnal lebénultam, s csak a nővérem járt a fejemben. Azt akartam, hogy gyógyuljon meg, éljen újra, ne halljon meg! Mert egyszerűen ez nem lehet! Erre nem kerülhet sor! S láss csodát, míg én egyre jobban kimerültem Angel úgy pislogott, s ült fel. Akkor még nem tudtuk, hogy ennek nagy jelentősége van, de mint a ketten örültünk, jobban mondva mind a hárman, mert Seb is végig nézte a nagy jelenetet, hogy Angel-t feltámasztom. Ez azóta is a hármunk titka. Ikerhúgainkat azonban menthetetlenül elvesztettük, így miután megvolt a nekik járó pompázatos temetés kipattant az isteni szikra a fejemből. Lévén, hogy felejteni akartam mindent, ami Madridban történt. Nem akartam semmire sem emlékezni, így miután hármasban maradtunk, közöltem a nagy tervet: irány Párizs! Ez többek között azért is volt nagyon zseniális ötlet, mert apánk bejelentett, hogy megtalálta Angel számára a tökéletes férjet. Mit ne mondjak, lett volna hozzá néhány keresetlen szavam, amit csupán gondolatban közöltem nővéremmel, aki aztán fennhangon érdeklődött apánk épelméjűsége felől. Csak kedvesen és aranyosan, s ami a legfontosabb: jól nevelten. Így aztán az éj lepte alatt, immár sokadjára de elhagytuk a villát. Repülőjegyet vettünk, s meg sem álltunk Párizsig. Csak a leszállás előtt derült ki miért volt nővéremnek annyira hiányérzete: a drága testőrét otthon felejtettük… Hoppá!
Azonban a párizsi vakáció amilyen jól indult ugyan olyan szarul végződött. A vakációnknak az én drága jó striga barátom vetett véget, na meg Seb életének is. Utána meg én az övének… persze azért még előtte nem voltam rest, és a szemére vetettem: „Ezt most miért kellett? Azt hittem barátok vagyunk, még babáztál is velem!”
Nos, de ami fontos volt, hogy Seb-et nem akartam elveszíteni, így a fejemben turkálók száma egyről kettőre nőtt. Ez után azonban muszáj volt visszahúzni Madridba, mert félő volt, hogy pár morcos striga úgy dönt, hogy véget vet kalandos életünknek, így jobb híján repülőre ültünk megint és haza szállingóztunk. És még ezek után őszinte megdöbbenésemre közölték azt, hogy eltanácsoltak minket az iskolából. Azt hittem, hogy ezt már sokkal előbb megtették. Azonban az már nem igazán nyerte el egyikünk tetszését sem, hogy ezután a tanulmányainkat a Szent Vlagyimir Akadémián folytatjuk. Az egészbe csak hozott számomra aprócska fényt, hogy Seb jön velem, ami azért fontos, mert… nos Párizs… csillagos éjszakai séták… Maradjunk annyiban, hogy én a magam részéről megtaláltam a páromat Sebastien képében.
S aztán, hogy mit hoz a jövő az Akadémián, az még nagyon is a jövő kérdése.


Mineko/21/8 év