~Tűz ellen csak tűzzel lehet harcolni~

Szokták mondani, hogy öröm és bánat kéz a kézben járnak egymással, na most már tökéletesen értem, hogy mire is gondolnak, amikor ezt mondják. Örültem, hogy Damien megtalált, bár ha szurkálódós kedvemben lettem volna, megjegyeztem volna, hogy sikerült ez neki néhányszor már jobb idő alatt is, most viszont hallgattam. Nem láttam értelmét felhozni neki a dolgot, tekintetbe véve, hogy a legkisebb erőfeszítést sem tettem annak érdekében, hogy esetleg ne találjon meg. A pályaudvaron levettem a kapucnimat és a napszemüvegemet is, miközben jegyet vettem, és persze feltételezem az is nagyban segítette, hogy minden boltba a hitelkártyáimat használtam.
Viszont ha a hitelkártyáim alapján nyomoztak le, akkor már az igazgatónő is tud róla, hogy elhagytam az iskola területét. Ami annyit jelent, hogy minden bizonnyal értesítették apámat is... vagy a vőlegényemet. Attól függ hogy apám már a házasság előtt rá akarja-e sózni a velem kapcsolatos problémákat és csak Lyst rendszabályozni. Vagy legalább is megpróbálja megrendszabályozni. 17 évig nem volt vele sikere, miért most kezdene el eredményeket elérni? Nem is értem igazán, hogy minek strapálja magát, amikor teljesen felesleges.
- Felteszem a költői kérdést, hol nem vagyok veszélyben? - kérdeztem a lehető legcinikusabb hangnemben, mivel tudtam, hogy igazam van. Manapság már sehol sem lehet az ember... akarom mondani mora lánya biztonságban, még akkor sem ha egy csapat testőr kíséri vásárolni. Az persze megint teljesen más tészta, hogy az értelmező kéziszótárban a baj és veszély szavaknál a mi nevük szerepel Lyssel. Ezzel kapcsolatban pedig ismét felvetődik a kérdés, vajon apa hogy érte el, hogy felvegyenek minket a Szent Vladba, ha a másikból páros lábbal rúgtak ki?
- Jól van, jól van, értem. - mondtam lehangoltam, amikor elkapta a karomat és szembe fordított magával. Egy egész pillanatig elnéztem valószínűtlenül kék szemeit, majd amikor megindult, kénytelen kelletlen követtem. Nem mintha nagyon lett volna más választásom, mert bár nem rángatott maga után, még mindig fogta a karomat. Bár ez még mindig a jobb verzió, mint amikor gyerekként egyszerűen csak a vállára vett mint egy krumplis zsákot és úgy szolgáltatott vissza anyáméknak. Nos... ezt a fajta hozzáállást akkor sem tűrtem el, visítás nélkül, ma viszont kimondottan megtorolnám... közhelyesen szólva addig ütném amíg le nem tesz. Mert ugyebár ahogy az én drága jó húgom szokta mondani a cél szentesíti az eszközt. Részlet kérdés, hogy sosem voltam szent.
Már elég közel jártunk a kijárathoz, amikor váratlanul émelygés tört rám. Egy pillanatra azt hittem, hogy ez pusztán azért van, mert ma még nem vettem magamhoz vért, de amikor kilépve a bevásárlóközpont ajtaján felerősödött, már tudtam, hogy mi ez. Elhagyva az akadémiát, a támadás után, egyes helyeken folyamatosan éreztem ezt.
- Damien... - kezdtem volna, hogy figyelmeztessem. Tudtam, hogy strigák vannak a közelben és azt is, hogy ez mit jelent. Azonban úgy tűnt, hogy Damien is észrevette, amint felénk közelednek, legalább is a felszólítása, miszerint futnom kellene, erre engedett következtetni. Egy pillanatra meg is zavarodtam, de aztán rájöttem, hogy miért is adta ezt parancsba. Madridban Damien nem volt elég gyors, hogy követhessen engem, így fogalma sem volt arról, hogy néhányat leszúrtam, másokat pedig felgyújtottam, míg meg nem találtam Lyst. Na igen... a másik titkom a szüleim előtt, hogy fogalmuk sincs róla, hogy képes vagyok támadásra -én inkább jogos önvédelemnek nevezném- használni a mágiámat.
A következő pillanatban, bizonyos tekintetben elszabadult a pokol. A nap már lement, a két striga pedig szemből Damienre ugrott. Ösztönösen hátráltam el, a kezemben lévő tasakokkal együtt, biztonságos távolságba a harctól. Nem állt szándékomban hagyni, hogy Damien teljesen egyedül küzdjön meg velük, de addig egyiket sem lobbanthattam lángra, amíg ennyire közel volt hozzájuk. A gyomrom azonban a következő pillanatban ismét bukfencet vetettem, majd megfordulva egy vörös szeművel találtam szemben magamat. Alig hagyta el a kiáltás Damien száját, amikor dühtől lángoló tekintettel lángra lobbantottam a felém vetődő alakot.
- Téged sem tanítottak meg rá, hogy ne feszegesd Pandora szelencéjét. - suttogtam tömör undorral miközben továbbra is a tűz fent tartására koncentráltam, amíg az alak porig nem égett az éjszakában. Éreztem azonban, hogy ez a kis gyújtogatás is túl sokat vett ki belőlem... jobb lesz minél előbb visszakerülnöm az akadémiára, hogy vért vehessek magamhoz.